HTML

Paládi Zsolt

Ugye ismerik azt az érzést, amikor az égvilágon semmi sincs a kedvünkre, az étel ízetlen, munkatársaink undokok, úgy érezzük, hogy az élet kilátástalan és az árak megfizethetetlenül magasak, s ilyenkor még kedvenc barátnőnk pletykáira sem vagyunk kíváncsiak. Órákig nézzük a kirakatban a régóta kiszemelt nercbundát, sóváran álldogálunk az utazási iroda plakátjai előtt, s közben odaképzeljük magunkat egy Fülöp-szigeteki strand homokjára. Magányosak vagyunk?

Friss topikok

Címkék

álom (7) boldogság (14) dögös (8) egzotikus (1) filozófia (4) fizika (1) hím (5) japán (1) kaland (8) kirakat (5) kocsma (1) lakhatás (1) média (2) melós (2) mese (7) minden (3) mindenség (2) művház (2) (8) ország (4) pénz (2) szerző (2) szockó (1) természet (1) utazás (1) vámpír (1) világ (3) zugló (1) Címkefelhő

Újabban ilyen kisabszurdokat írok...

Majdnem egypercesek Paládi-módra.

 

 

Három kisabszurd

 

 

 

A kultúrnagyúr

 

A kultúrnagyúr valamikor költő volt, de most boldog, a kettő között nagy különbség van, a költő kérdez, a költő szenved, a költő kételkedik, a boldog ember sosem kérdez. A boldog ember – mai fogalmaink szerint – kertet ápol, szörfözik, golfozik, borkultúrát teremt és megbecsültséget – magának. A boldog kultúrnagyúr nagyon boldog volt, semmi sem zavarta boldogságát, sose gondolt már azokra, akik költészettel, vagy – kevésbé méltóságosan – a szavak erejével próbáltak előbbre jutni. Semmit sem tett értük, amíg tehetett, de ez így van jól, csak egy kétezer éves kultúrát készültek a szemétbe dobni, ugyan mit számít ez, ha a párt hatalma megmarad. A párt hatalma ugyanis nem ezen a kétezer éves kultúrán alapszik, a párt hatalma önmagán alapszik, fenntartásához szükségesek ugyan szavak, de ezek egészen egyszerű szavak, s ezt a kultúrnagyúr nagyon jól tudta, mindössze kétszáz szót kell használnia a pártnak, többet nem, ennyit ért az az alsó nyolcmillió, akit megcéloztak.

Az a néhány tízezer tehát nyugodtan szörfözhet, golfozhat, és divatos borkultúrát teremthet, nincs mitől félniük – ezt hitte a kultúrnagyúr is, amíg hihette. De egy írótáborban, ahová legnagyobb ellenérzése ellenére el kellett látogatnia, váratlan dolog történt. Egy jelentéktelen, és – természetesen – sikertelen író (teszünk érte, hogy az legyen), véletlenül beleütközött, egy pillanat volt csak, de az író, kihasználva a véletlent, mélyen a szemébe nézett, és azt mormolta: Álmodj Nietzschével.

Attól fogva hiába sportolt, teniszezett és vitorlázott oly sokat, nem tudott olyan mélyen aludni, hogy egy álom ne kísértse meg. Egy szakállas férfi bukkant fel álmában, és azt szajkózta: az igazságnak szüksége van a hatalomra. Ami még sohasem történt meg: szorongással ébredt. Nem értette, hogy történhetett meg ez, de nappal tovább gondolta ezt a nietzschei mondatot: az igazság sosem érvényesülhet erő nélkül, és csak nekünk van ehhez hatalmunk. Az igazság nem juthat el az emberek tudatáig nélkülünk. De mi cserbenhagytuk az igazságot, amivel az emberek bíztak meg minket - riadt a valóságra.

Szorongással ébredt ezután, amit rendkívül méltánytalannak tartott, de a kellemetlen reggel után minden megtett azért, hogy háborgó lelkiismeretét megnyugtassa. Sportolt, meglátogatta a szeretőjét, golfozott, beszédekkel ámította a népet, este pedig lelátogatott a pincéjébe, ahol remekebbnél remekebb borok várták. De hiszen borlovag is volt! Az olyan divatos...

Nietzsche csak hadd uralja az éjszakáit. Hisz csak egy kétezer éves kultúrát készültek a szemétbe dobni...

 

 

 

 balaton10.jpg

 

 

 

 

Szabadságot Svájcnak!

 

Több tízezer svájci migráns tart Kelet-Európa felé, a határokon torlódásokat okozva. A jelek szerint szerint megelégelték az évszázadok óta tartó állandó biztonságot és egyhangú nyugalmat. Felismerték, hogy ez már a szabadságjogaikat korlátozza és elindultak a szabad világ felé.

A hatóságok jelentős túlterheltségre panaszkodnak és nehezen bírkóznak az új helyzettel. Tudósítónk a migráció okairól kérdezett néhány svájci állampolgárt.

 - Elviselhetetlenné vált az élet számunkra Svájcban – nyilatkozta az egyik svájci menekült. – Izgalmakra vágyunk, de nem kapjuk meg. Azt hallottam, Magyarországon nem fogunk unatkozni. Úgy legyen! Nagyon vágyom már ebbe a csodálatos országba!

  -Úgy tudjuk, a hivatalok alaposan megnehezítették a bejutásukat – vetette fel tudósítónk.

 - Igen, és már ezt is nagyon élveztem. Mifelénk Svájban túl flottul mennek a dolgok, itt meg rögtön packázni kezdtek velünk. Nagyot vitatkoztam az egyik modortalan ügyintézővel és az egyik rendőr fenyegetően felém ütött. Nem talált el, de a szándék megvolt benne... Érzem, hogy itt másféle élet vár rám. Nem akarok Schaffhausen órákat árulni a belvárosban, tovább akarok tanulni és biztonsági őr szeretnék lenni!

 - A svájci jóléti rendszer egyszerűen kiköszöbölte azokat a kockázatokat a mindennapjainkból, amelyekért érdemes élni. Ma már csak egy váratlan baleset vagy egy betegség által élhetjük át azt a tragikus katarzisélményt, ami egy kelet-európai ember hétköznapjainak sajátja. Nem az önzés, hanem az a vágy hajtott Magyarországra, hogy átéljem az emberi lét tragikumát. Nem szeretnék örökké a napos oldalon sétálni, nem vonhatják meg tőlem a menedékjogot, át szeretném élni a lét teljességét – mondta egy filozofikus hajlamú svájci menekült.

    - Most már igazán érzi, hogy él? - kérdezte kollégánk.

  - Már az út alatt tudatában voltam ennek. A hegyeken való átkelés során egy rossz mozdulat, egy rossz lépés könnyedén véget vethetett volna a történetnek. Szerencsére az emberséges embercsempészek sokat segítettek. Szerintem az embercsempészek érdemelnék az idei Béke Nobel-díjat, persze szimbolikusan, hiszen nem tudnék kiemelni egy embert közülük, nem is akarok. Ők mint közösség kaphatnák ezt az elismerést, mint egykor az Európai Unió.

A befogadók közül azonban nem mindenki fogadja örömmel az eseményeket. Egyesek inváziós hadseregnek titulálják a váratlanul beözönlő tömeget, mások riasztónak találják a bevándorlók szokásait és eltérő viselkedését.

   - A svájciak köztudottan szorgalmasak és pontosak. Mi lesz így az egyedülálló magyar munkaerkölccsel? - fogalmazott egy helyi nő.

  - A polikusok szerint hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy Magyarország már sosem lesz ugyanolyan, mint amilyen volt - figyelmeztetett kollégánk.

  - De miért mindig mi alkalmazkodjunk? Tiszteljük mások szokásait és hagyományait, cserébe elvárjuk, hogy ők is tiszteljék a mi hagyományainkat. Például, hogy tartsák be a hosszú cigaretta - és kávészüneteket, gyakrabban térjenek át a valóságos munkáról a verbális munkára és néha ők is vegyenek részt az össznépi fúrásban - fejezte ki sarkos véleményét a nő, aki mint kiderült, munkaügyi szakértőként dolgozik egy állami intézménynél.

A sebtében összeállított szociológus bizottság javaslatára csepeli és kőbányai panelekben szállásolták el a bevándorlókat, mivel a legizgalmasabb területen, a nyolcadik kerület belsejében, az Illatos úton és a Hős utcában már nem maradt hely. Így is nagyon boldogok, és megrohamozták a környékbeli gyorséttermeket munkalehetőség után kutatva. Egyelőre élvezik a helyzetet – mondják, hogy a választásaiknak itt valóban tétje van, s hogy itt mindenkivel megtörténhet minden.



 balaton5.jpg

 

Váratlan fordulat

 

A férfi hangja kis híján elcsuklott, ahogy a váratlan bejelentést tette.

– Nézd, sokat gondolkodtam kettőnkön. Érzem, hogy valami megváltozott kettőnk között.

– Ne kímélj – roskadt le a nő egy székre. – Látom, hogy régóta készülődsz erre a bejelentésre. Mondd ki! Mondd hát ki végre!

– Jó, azt hiszem, elkerülhetetlen – feszengett a férfi. – Kimondom. Szeretlek!

– Jaj, ne! Tudtam, hogy erre készülsz! Hogy történhetett meg ez kettőnk közt?

– Nem tudom – tárta szét a karját a férfi. – Csak úgy megtörtént. Egyszerűen belédszerettem. Nem tehetek róla. Nincs lelkiismeret-furdalásom, rajtam kívül áll ez az egész.

– Nincs lelkiismeret-furdalásod? – csattant fel a nő. – Talán én biztattalak erre? Nem voltam elég független személyiség? Nem óvtam eléggé a fészkemet?

– Nem haragudhatsz rám azért, amit nem tudok uralni.

A nő egy pillanatig maga elé meredt.

– Ami azt illeti, én is hibás vagyok. Én sem vagyok közömbös irántad. Nagyon valószínű, hogy a kapcsolatunk előbb-utóbb átfordult volna együttélésbe.

– Szomorú, de így van. A változás ellen nehéz küzdeni.

A nő fejében már csak egy nyugtalanító gondolat járt: mit fog szólni ehhez a világ? Hogyan fogadják majd a barátnői, barátai és rokonai, hogy feladta a függetlenségét? Hogy fog megbirkózni a szánakozó tekintetekkel, a lesajnáló megjegyzésekkel és ajakbiggyesztésekkel? Végül legyintett magában: megbocsátják neki, mert mindig is nonkonformista volt.

 559388_3813357268231_471578722_n.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://paladi.blog.hu/api/trackback/id/tr228719250

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása