Szerencsére két hét múlva bevonultam a seregbe, kapcsolatunk ezzel megszakadt, bár még néhány alkalommal levelet váltottunk, az utolsó küldeményben megértettem vele, nincs tovább, és nem találkoztunk többé.
Az egyetemi előkészítő baráti társasággá fejlődött, „munkaidőn kívül” is együtt jártuk a belvárosi kocsmákat. Szemet vetettem én a magyar kurzus vezetőjére, hiába „felesle-/felesé-geskedett egy jogász oldalán, persze esélytelenül, igaz, ha egy-két évig még tartjuk a kapcsolatot, jelentősen megváltoztak volna a másodlagos preferenciamutatók. Hogy miért, arra rövidesen kitérek.
Ágota nem volt szép, de rendkívül okoskodó egyéniségével, olvasottságával, virgoncságával hamar megnyerte magának a férfiakat. Egy alkalommal segítettem neki költözködni a Ménesi útról a Ráday utcai kollégiumba és valahogy ottragadtam. Ágota felvetette, menjünk el a sarki kocsmába. Bólintottam, mire ő egy kis időt kért, amíg lezuhanyozik. Fesztelenül izgett-mozgott körülöttem, természetesen én hátat fordítottam, amíg az egy szál törülközőt levetve feli(ga)zgatta magára ruháit. (A helyzet pikantériáját, hogy tőlem „kézzelfogható” távolságra néhány pillanatig egy meztelen nő tollászkodott, szerintem mindketten élveztük.)
A sörözőben elmesélte nekem az életét, és kifejtette elveit, amelyek szerint cselekszik és gondolkodik. Azt állította, hogy ő kommunista, amin igazán meglepődtem, hiszen akkor beszélgettem életemben először kommunistával. A munkások között, akiknél nyáron dolgoztam, egy se akadt, aki kommunistának vallotta volna magát. Svábhalmon csak bűnös, sváb parasztok leszármazottai laktak. Tanáraink is óvakodtak a véleménynyilvánítástól, a gimnáziumi KISZ-re pedig azokban az években adták fel az utolsó kenetet, mivel a szervezeti élet érdeklődés hiányában elmaradt. Mi úgy tudtuk, a kommunista az nem egy eszme, hanem egy foglalkozás. A kommunista valahol fenn ül egy széken, parancsokat osztogat, kitalálja, milyen legyen a díszlet május 1-jén, miről vitatkozzanak a spontánul összehívott gyűléseken, hogyan méltassák a Szovjetuniót. Néha fejlődő testvéreinkkel ölelkezik és megszabadítja erdeinket a felelőtlenül repkedő vadkacsáktól. Ez mind rendben is van, végezzék a dolguk, ha már Isten erre teremtette őket, másoknak viszont nem kell foglalkozniuk azzal, mi sül ki ebből. Ha hibáznak, majd kijavítják, hiszen a népről mindig gondoskodni szoktak. 1988-ban különösen hangzott Ágota kijelentése, egyszerre tűnt idejétmúltnak és pimaszul merésznek, egy lepattant csehóban talán meg is verték volna érte. De ilyesmitől esetünkben nem kellett tartania, én, miután felocsúdtam, megkérdeztem, hogyan lesz az emberből kommunista. Ott kezdte, hogy apja ugyan nem hívő, de ma úgy mondanánk, a rendszer haszonélvezőjeként tengeti napjait. Valamilyen vidéki szövetkezetnek a felső vezetője, akinek annyi a napi gondja, hogy odatelefonáljon: „Te Jóska, rendeld meg a fát!” A lányát úgy nevelte, hogy nem nevelte (miért olyan ismerős ez minden Kádár-gyereknek), s mihelyt felkamaszodott, így szólt: „Lányom, azt csinálsz, amit akarsz, úgy élsz, ahogy akarsz, én nem foglalkozom vele, nem szólok bele.” Meg is hökkent hamarosan. Fiúk behurcolása a szobába, cigi, pia az asztalon, könyvek szanaszét. De akkor már kimondta. A lány viszont szeretett olvasni, amikor ideje engedte, az ebédnél is olvasott egyfolytában, miközben szülei szótlanul és döbbenten kanalaztak, hisz ha szóvá tették volna az udvariatlan viselkedést, egy szál gyermekük inkább nem evett volna. Meg is lett az eredménye a sok bogarászásnak, Ágota a gimnázium harmadik osztályában olyan elemzést rittyentett oda Ady Héjanász az avaron című verséről, hogy a magyartanár, egy „vén picsa”, meg sem állt igazgatóig! Nyolc oldalon keresztül a szeretkezés technikai kérdéseiről értekezett a vers kapcsán. Mert ugyebár nehéz nem észrevenni – legalábbis Ágota szerint –, hogy a költemény magáról a szexuális aktusról szól. (Csak azért nem írom le az egyébként ide nem illő „baszás” szót, mert annyi tehetségtelen firkász használja nyakra-főre. Majd máshol használom, ha odavaló.)
Nézzük csak, sorjában! Az első versszak az előjáték: „Útra kelünk. Megyünk az Őszbe, / Ujjongva, sírva, kergetőzve, / Két lankadt szárnyú héja madár.” Világos, ippeg kergetődznek, vijjognak, belemelegszenek kicsinyég. „Új rablói vannak a Nyárnak, / Csattognak az új héja szárnyak, / Dúlnak a csókos ütközetek.” A második arról szól, hogy a költő elkezd csattogtatni. „Szállunk a Nyárból, űzve szállunk, / Valahol az Őszben megállunk, / Fölborzolt tollal, szerelmesen.” Az izmok megfeszülnek, bekövetkezik az ejakuláció. A bizsergető nyár hamar véget ér, s a rövid ősz belecsúszik a nyirkos-nyálkás valamibe, s aztán fagyoskodhatunk a pokrócon, mint szerelmeskedő egyetemisták a rosszul fűtött kollégiumban. „Ez az utolsó nászunk, nékünk: / Egymás húsába beletépünk / S lehullunk az őszi avaron.” A kimerítő akrobatika után dekadens módon pihizik még egyet a költő, mielőtt elindulna a kávéházba, inni.
Röviden ennyit Ágota verselemzéséről. Kétségkívül van benne valami (egy férfi és egy női nemi szerv mindenképpen), de azt hiszem, mégsem szeretném, ha ő tanítaná a gyerekemet irodalomra. Szerencsére ez a szemlélet nem nyomta rá a bélyegét túlságosan az általa vezetett tanfolyamra, így többfajta megközelítési módot is megismerhettünk tőle.
Viharos ifjúkor, meztelen fürdőzések, árokparti kendergyűjtögetés és többrendbeli, illetve „többnembeli” orális szex után huszonkét évesen férjhez ment egy jogásztanonchoz. Az szegény bemutatta a szüleinek még az esküvő előtt. (Mert sok felvilágosult Kádár-gyerek csak az esküvő után tette meg. Ez olyasmi volt, mint az ötvenes években sapkában ebédelni – kivagyi hőstett.) (>kommunikációs formák) A szülők mint afféle egyszerű vidéki emberek természetesnek tartották, hogy a polgári mellett templomi szertartás is legyen. Amikor szóba került, nagyot néztek, mert a leendő ara kijelentette, bizony ő nem járul az oltár elé, neki csak az anyakönyvvezető szenteskedjen! (Aki a parizeres zsömlét letéve, gyorsan megtörlé száját és megkérdezi: akarsz-é békekölcsönkötvényt jegyezni és házastársa lenni, - szólalt meg hirtelen a Gettólakó, de Ágota szerencsére nem hallotta meg.) Miért? – értetlenkedtek a falusi örömök. Mert én kommunista vagyok – vágta ki magát a lány. Mit jelent az, hogy valaki kommunista? – jutottak el a kötelező kérdéshez, amit már én is szerettem volna megtudni.
A kommunista, az kommunista – szólt Ágota az örömködő szülőkhöz, s itt le is zárta a vitát. De nekem hajlandó volt részletesebben is kifejteni a kommunistaság ismérveit. A kommunista olyan ember, aki nem alkuszik meg soha. Che Guevara felcserélte a miniszteri bársonyszéket a gyilkolászásra, Bolíviában ölték meg, amikor szabadcsapatot irányított. De nem ám tyúkot lopott, asszonyokat kergetett, mint valami újkori Rózsa Sándor, hanem az eszme győzelméért harcolt. (>nemzetőr)
(Azóta is harcolnak a baloldali gerillák Dél-Amerika szerte az ügy diadaláért, s e hosszú idő alatt, mi mást tehetnének, tyúkot lopnak, asszonyokat kergetnek, naponta halnak meg miattuk fegyvertelen emberek… Mindig magasztosabb a cél, mint a tyúklopás, de akár elérik a célt, akár nem, a jószágot egész biztosan elviszik!)
Különben a magántulajdon igazságtalan. Ha minden közös, az sokkal közelebb hozza egymáshoz az embereket. Korábbi barátjával együtt laktak egy párocskával egy albérletben, és remekül működött a dolog, hogy minden közös volt. Így kipróbálták a kommunizmust a gyakorlatban és bevált. Nincs is jobb buli ennél.
Magam is elgondolkodtam az elhangzott mondatok igazságtartalmán, s a sörözőből kifelé menet kissé felfokozott kedélyállapotban nagy késztetést éreztem arra, hogy merészen a fenekébe markoljak. Szerettem volna a végére járni annak, a szélsőbaloldali nők vajon minek tekintik a saját feneküket, közös tulajdonnak vagy magántulajdonnak? De hiányzott belőlem a bátorság, és visszatartott az a kispolgári szemlélet, ami miatt Ágota biztosan megrótt volna, hogy egy feleség hátsójában a férjnek mégiscsak társtulajdonosi érdekeltsége van.
Később, mikor már elvesztettem a kapcsolatot Ágotával, Judittól tudtam meg, hogyan alakult a sorsa. Ők továbbra is tartották a kapcsolatot még egy évig, ám a tanár és a tanítvány viszonyában egyre több feszültség mutatkozott. Judit nem helyeselte, hogy Ágota „fűvel-fával” megcsalja a férjét, akit nagyon rendes pasinak ismert meg. Annak kellett lennie, hiszen szemet hunyt felesége félrelépései felett, sőt még konditerembe is járt mindennap a felesége kedvéért. A nő ezt azzal hálálta meg, hogy azt terjesztette, házastársa rendszeresen veri. Ebből Judit szerint egy szó sem volt igaz.
A fiú egy évvel az előkészítő befejezése után Jugoszláviában autóbalesetet szenvedett és meghalt. A tragédia után Ágota otthagyta az egyetemet és a Nőtanács keblein belül helyezkedett el. Többször meglátogatta barátnőjét és tanítványát, akinek ruhái közül néhány felettébb megtetszett neki. Kölcsönkérte a holmikat, s azután hosszú hónapokig nem jelentkezett. Amikor összefutottak, valahogy kivágta magát. Judit soha nem kapta vissza hacukáit, de úgy vélekedett, „ha ez az ára annak, hogy ne lássam többet, így is megéri”. Pedig Ágota mindenben hű maradt kommunista elveihez.
