Nagyon nehezemre esett, mégis vettem egy virágot és elhívtam A bolygó neve halál második részére. Természetesen ittam előtte, pálinkát reggeliztem, bort ebédeltem, közte egy hot-dog. A moziba félrészegen ültem be. A cselekményt annyira idétlennek találtam, hogy arra gondoltam, mi lenne, ha inkább én látnám el szöveggel a vásznon folyó történéseket. A film „hangalámondásával” folyamatosan szórakoztattam Andreát. Szerintem szörnyű poénokat mondtam, de ő nagyokat nyerített. Néha túlságosan is. Még a mozgólépcsőn is nevettünk ezen az üdítően rossz filmen, lelki nyelvemmel csettintettem: megvan a közös hullámhossz. Újdonsült barátnőm erre azt kezdte taglalni, amit az előkészítőn készítettek elő számára, hogy hát igen, a filmben a tartalom és a forma mintha nem állt volna összhangban egymással. Mire én úgy tettem, mintha nem hallottam volna semmit, és nem adtam fel a könnyed kereskedelmi rádiós szerepét. (>rádiós)
Hazaértünk, kissé szelídebben folytattam, líraibb csatornára váltva, sziesztáztunk kicsinyég. A lány megjegyezte, kellemes este volt, és milyen szép a hold. (A két kijelentés közötti töltelékszövegre már nem emlékszem, de nem is lényeges.) Erre én rávetettem magam, és megcsókoltam.
Olyan hévvel csókolt vissza, ami engem is meglepett. Aznap este még nem engedett, hiába erőszakoskodtam, hiába adtam a merészt, ahogyan Nietzschénél olvastam, nem és nem. Ám kicsikartam egy időpontot, s talán jobban is jártam így.
Megkezdhettem a felkészülést. A főpróbát egy profinál tartottam meg. Úgy gondoltam, a kockázatok és mellékhatások elkerülése végett ki kell tapasztalnom, hogyan állok helyt éles helyzetben. Elmentem egy „társkereső irodához,” abban az időben a bordélyszolgálatok gyakorta így álcázták magukat. Ott már várta a kuncsaftokat egy „befektetési tanácsadó,” aki minden tündérről saját bemutatkozó anyaggal rendelkezett. Érdeklődött az ízlésvilágom iránt és felvilágosított, hogy kinek mennyit kell fizetni. A videofelvételek alapján kiválasztottam egy szimpatikus, intelligensnek látszó lányt.
A megbeszélt időben felcsengettem, frissen, üdén, szőkén, parfümösen várt rám, feszes cicanadrágba bújt, mély dekoltázsú blúzából szinte kibuggyantak mellének halmai. Arra gondoltam, ennek mindig így kellene lennie, ilyen rendezetten, megtervezetten, rendben kellene lebonyolódniuk a dolgoknak. „Dolgozni csak pontosan, szépen / Ahogy a Csilla megy a réten…” Míg én lezuhanyoztam, ő levetkőzött, s a szobába belépve szinte megrökönyödtem a meglepetéstől, tényleg ilyen egy nő? Ennyi csodálnivalót foglal magába? Itt is, ott is, amott is, és még az a kis részlet is! Nem győztem betelni a látvánnyal. Ha ifjú Faust lettem volna – lásd ifjú Indiana Jones és társai –, biztosan itt állítom meg az időt, és itt sóhajtom: „Szép vagy perc, ó ne menj el!” (Azóta rájöttem, másból is áll a világ.) Ám a ketyegő óra s az asztalon heverő pénz figyelmeztetett arra, miért is jöttem ide, s rábíztam magam a gyengéd ujjakra.
Aktusunk nem nyúlt túlságosan hosszúra – enyhén szólva –, így még elbeszélgettünk egymással a pályaválasztás és a boldogulás nehézségeiről. A lány vendéglátós volt, csak hát abban az iparban nem lehet ilyen mesés jövedelemre szert tenni, szép tágas lakást fenntartani, pedig hát „az embernek lennének igényei”. Elmondtam neki, hogy újságírónak készülök, most vettek fel a főiskolára. „Biztosan meglepődsz azon, hogy itt vagyok, hisz tanárnak készülök.” „Mindenféle ember megfordul nálam, - legyintett – művészek, politikusok, mindenki.” „Politikusok?” – kérdeztem vissza. „Miért, ők is emberek” – válaszolt magától értetődő természeteséggel. „És, élvezed, amit csinálsz” – fűztem tovább a szót. „Egyetlenegyszer élveztem, amikor a jelenlegi barátommal találkoztam. Őt itt ismertem meg, az iparban.” „Gyakran jár hozzád?” „Minden héten. Vele élvezem. De az összes többi csak munka. Jól néznénk ki, ha még élvezném is.”
Nem tévedtem, amikor rá szavaztam, állapítottam meg. Intelligens nő, és ez erotikusan is hat rám. Érdekelte az újságírás, elmesélte, hogy a barátja beajánlotta az egyik pesti bulvárlaphoz. A bűnügyi rovatnál szeretne dolgozni. Sok sikert kívántam neki és szedtem a sátorfámat, hisz lejárt az időm.
Andreánál már nem vettek körül ilyen ideális körülmények, de mivel a kötelességtudatot példásan belém verték, igyekeztem gyorsan túlesni rajta. Először udvariasan érdeklődtem, meddig szabad elmennem. Erre az válaszolta, majd a helyzet dönti el. „De ha nincs kedved hozzá, én nem erőltetem. Igazán nem szeretnék erőszakosnak látszani.” – szabadkoztam. „Ugyan! Te meg az erőszakosság, az két külön fogalom” – lombozott le. Végül nem maradt más választásom, meg kellett csókolnom. Hamarosan lekerült róla a ruha, fonnyadt testét magamhoz szorítottam. Az élmény nem hasonlított a profinál átélt szenvedélyes pillanatokhoz. Kicsit úgy éreztem, annak az emlékét piszkolom be. Ám rádöbbentem, erről nem lehet szó, hiszen Andrea a tisztességes nő, a másik a pénzszajhász. Csak pénzért feküdt le velem, Andrea viszont ingyen adta nekem magát. De milyen jó, ha az embernek van pénze, a kurva életbe!
