Kilakoltatás
Pásztor József – a barátainak csak Joci – először akkor gondolt arra, hogy tömeggyilkos lesz, amikor ugyanazon a napon jelentette be a felesége, hogy elválik tőle, a főnöke pedig, hogy ki van rúgva. Ez azonban csak futó gondolatként járta át, büszke volt arra, hogy nehéz helyzetekből is ki tudja vágni magát és most is erre készült. Feleségével megállapodott egy méltányos összegben, mely lakásuk árának negyedét tette ki, ennyi a törvény szerint mindenképp járt neki, beiratkozott egy fegyveres biztonsági őr tanfolyamra és lakható lakás után nézett. Persze, ha a tanfolyamot és a kieső fizetést is beleszámítjuk, közel sem rendelkezett annyi pénzzel, amivel egy elfogadható lyukat tudott volna vásárolni, de a piacon rengeteg bank kínálta jelzálogkölcsöneit, jutányos kamattal, csak válogatni kellett közülük. Joci egy nagy bank segítségével megvalósíthatta álmait. Új munkahelyén fegyvert is kapott, ami ha nem is előnyös, de legalább magabiztos külsőt kölcsönzött neki. Két békés év telt el így, bejárt a munkahelyére, ellátta a feladatát, kedvesen elbeszélgetett a recepciós hölgyekkel, majd hazament és nézte a tévét. Úgy élt, mint mindenki más. Még akkor sem sejtett semmit, amikor a tévében látta, hogy összeomlott egy fura nevű amerikai tőzsdecég. Beütött a válság – harsogta a média - , de hát ez különösebben nem bolygatta fel, eddigi életében már számos gazdasági válságot átélt.
Csakhogy ez most más volt, mint a többi. Erre akkor döbbent rá, mikor meglátta a 2008. októberi számlát. A jelzáloghitel rubrikáján – egyik hónapról a másikra – a megszokott összeg kicsivel több mint a duplája szerepelt. Először azt hitte, tévedés áldozata. Bement a bankba és az ügyintéző közölte vele, mostantól ennyit kell fizetni. Joci arra hivatkozott, előző hónapban kevesebb, mint a felét törlesztette, egyszerűen lehetetlen, hogy ennyire megnövekedtek a költségek. Az ügyintéző azt válaszolta, akkor még nem omlott össze a tőzsde. Joci a saját kárán tanulta meg: kapitalizmusban semmi sem lehetetlen. Ez számára ismeretlen fogalom volt, eddig még sohasem számított, ha egy másik földrészen idegbetegként rohangáló és ordítozó ügynökök tömegei mentek tönkre. Úgy vélekedett róluk, mikor a tévében látta őket, hogy ezek, mivel kiabálnak, sipítoznak és lengetik a karjukat, mint a majmok, nyilván majmok, különleges majmok, hisz láthatóan emberszerűek, de mégis csak majmok, akik megszálltak egy tágas épületet. Hogy befolyásolhatnának ők bármit is?
Arról is hallott valamit, hogy 1929-ben, amikor az emlegetett idegen földrészen beütött a nagy válság, ezek a majmok csoportosan ugrottak ki az ablakon, nyilván valami ösztönös rituálé keretében, ez azonban olyan régen volt, hogy már senki sem emlékszik rá, ő is csak egy dokumentumfilmben látta, amikor a reklám miatt elkapcsolt az RTL Klubról, és persze abban az időben minden másik csatornán reklámoztak. Az hogy a pénzvilág gurui sokszor összehangoltan működnek, a válságig csak abban tükröződött, ahogy az összes egymáshoz közel eső kereskedelmi adó összehangolta reklámidejét. Joci csodálkozott is, az egyiken Hulk megy, a másikon a Superman, a harmadikon a Tökéletes gyilkosság, de mind a hármon 20.15-kor kezdődik a tízperces reklámblokk. Bámulatos, mire képesek a pénzvilág hatalmasai – álmélkodott Joci – ezúttal azonban jóval nagyobb volt a tét, mint egy megszakított tévéműsor. Jocinak hamarosan rá kellett döbbennie, nem bírja a tempót a megvadult jelzáloghitellel. A tévé megint segítségére sietett. A reklámban szereplő embert ellepték a csekkek: "Nem bírja követni, hányfelé tartozik – kérdezte a reklám – fulladozik a hitelektől? Akkor vegye igénybe az adósságrendező hitelt! Igy jobban jár és még a saját költségeire is marad pénze!" Felvett tehát egy újabb hitelt, amiből újra költhetett, továbbá újabb egy évig lazán törleszthette a hátralékot. 2010 tavaszán azonban a csapda végleg rázárult. Olyan összeget követeltek tőle, az eredetileg kialkudott részlet majdnem háromszorosát, amit lehetetlen volt teljesíteni. Ezentúl napi rendszerességgel hívta egy ideges női hang, aki lerázhatatlanul zaklatta és fenyegette legalább fél órán keresztül. Végül már fel sem vette a telefont. De a felszólítások a küszöbe alatt egyre csak szaporodtak... felbontatlanul. Egy nap azonban mégiscsak elérték és közölték vele, hogy a bank eladta jelzáloghiteles lakását egy követeléskezelő cégnek. A követeléskezelő emberei hamarosan az ajtaján kopogtattak és Joci rájött, a hivatalnokot kísérő kétajtós szekrényekkel nem veheti fel sikerrel a harcot. Más taktikát kellett kidolgoznia. Ekkor kezdett Joci ukrán tanácsadókkal dolgoztatni.
Tudta jól, elérkezik a nap, amikor a hivatalnok már pecsétes papírral érkezik, kétajtós szekrények kíséretében. Már az időpontot is megkapta és megfelelően felkészült a "fogadásra." Elrejtőzött a lépcsőházban. A három követeléstest – ápoló felfeszítette az ócska faajtót és benyomult, hogy birtokba vegye a lakást. Joci elszámolt magában húszig. Hatalmas robbanás rázta meg a bérházat. A ház alsó része néhány másodpercen belül nyüzsgő méhkassá vált, Joci azonban nyugodtan kisétált az utcára és a detonáció hangjára összerezzenő, riadt emberek között kijutott a Nagykörútra. Csak maga előtt mormolta: - Hol van az előírva, hogy az ember csak magát semmisítheti meg, ahogy Laci barátom tette? Talán kőbe van vésve, ha a bankok csőbe húznak, csak felakaszthatod magad, mást nem tehetsz? Laci ezt az utat választotta, a rendőrök vágták le a kötélről és én még a holttestét sem láthattam. Ő így döntött, de ehhez a tréfához én nem a saját hullámmal szeretnék asszisztálni. Tudom, egy bankot nem robbanthatok fel, mert ott ártatlan emberek is vannak, de ezek a követeléskezelők talán ártatlanok voltak? Tudták, mit vállalnak, ahogy én is.
Igen ám, de hogyan tovább? Világos, a rendőrség hamar rájön, mi történhetett és keresni fogják őt, életre-halálra. A fényképét már az esti hiradóban mutogatni fogják. Az ilyen lázadás igen ritka mifelénk, szenzációszámba megy, ha valaki így viszonozza a trükkös banki viccet, Kelet-Európában nehezen tűrik a csodabogarakat. Persze, az edzőtáskájában egy jóféle ukrán sorozatlövő puska lapult, ami jelentősen kiemelte a lakosság túlnyomó részét képező szorongó áldozat szerepéből. Elindult a külváros felé, a biztonság kedvéért még kirabolt egy éjjel-nappalit, csakhogy a rendőrség minél hamarabb a nyomára bukkanjon. A XVI. kerületi Balzsam-ligetben kötött ki. Hülye egy neve van ennek a helynek – gondolta – de hát mit tegyünk, ha egyszer itt vannak a legjobb búvóhelyek. A Balzsam-liget valójában nem liget volt, hanem egy kisebb dombokkal, dűlőkkel, dűnékkel tarkított terület, ahol a szerelmesek időnként remek menedékhelyre találtak. Joci bevetette magát az egyik kis harcálláspont enyhet adó rejtekébe. Alighogy elővette a puskát, szirénázó rendőrautók verték fel a Balzsam-liget csendjét. A rendőrök csatárláncban nyomultak előre, a környéken a forgalmat már korábban lezárták, ahogy Joci felbukkanását hírül vették. Az emberek tudomásul vették, hogy jó pesti szokás szerint itt a kerületben ma már nem fog közlekedni sem busz, sem más, forgalomelterelés lesz éjfélig, érjen haza találékonyan, ki hogy tud. A rendőrök átfésülték a park dombjait, ám egyelőre nem akadtak az elkövető nyomára. Egy kisebb egység haladt a legnagyobb magaslat felé, a különítmények többi tagja másfelé nézelődött, hiszen sejtették, a legjobban védhető helyet foglalhatta el a rebellis magyar. A lázadó motivációit már mindannyian sejtették és senkinek sem volt kedve kockára tenni az életét a Houdini vagy a David Copperfield Bank kedvéért. Elvégre a rendőrök egy részének is volt egy-egy termetesebb lakáshitele...
De mit volt mit tenni, csak meg kellett közelíteniük a kényes magaslatot. Joci, mivel nem akarta magát csak úgy simán elfogatni, figyelmeztető lövéseket adott le és körbelőtte a közeledő rendőröket. Ám ők egyre közelebb férkőztek a dombhoz. A kuruckodó gyanúsított nem tehetett mást, célba vette a legbátrabb szervet. El is találta, ahogy szándékozott, a vállán. A rendőr földre vetette magát, részéről ezzel véget is ért az akció, ami annyit jelentett, ennyivel megúszta. De akkor már, a második hullámban, futottak előre a TEK-esek, akik semmiképp sem szerettek volna kimaradni a dicsőségből. Joci már nem tudta átlátni a terepet és talán nem is akarta. Az egyik TEK-es így egyenesen szíven találta. A lázadó összerogyott, a hatóságok mögött pedig gyorsan célba értek a kereskedelmi tévék tudósítói is, hogy az elkövető tetemét szemügyre vegyék, közvetlen közelről. A média emberei, aki azelőtt ügyet sem vetettek a Jocik panaszára, most minden egyes vércsíkra boldogan vetették rá magukat. Átkutatták a tetemet, de csak egy rövid búcsúlevelet zsákmányoltak. Nem volt benne olyasmi, amiből szaftos sztorit kerekíthettek volna, sem perverz hajlamot, sem vérszomjas vonást nem olvashattak ki a sorokból. "Nincs személyes indulat bennem – szólt a levél – tudom, a rendőrök csak a munkájukat végezték. De én is csak a munkámat végzem, korrigálok egy tévedést. Egy szándékos tévedést, ami tízezrek életét teszi és tette tönkre, ám elhallgatják. Az én munkám az, hogy figyelmet követeljek nekik, és azt hiszem, erre emlékezni fognak."
